Megjelent

a szemeim előtt egy kép:Katinka születése után a kórházban vártam,hogy édesapám jöjjön értünk kocsival.Az ablaknál álltam és figyeltem,ahogy az épület sarkánál fordultak be a kocsik.Egyes vezetők félve,óvatosan,mások kapkodva,idegesen.Az én apum határozottan mint aki jól tudja mi a dolga.Nem is lehet ezt igazán leírni,de nekem szívmelengető élmény.Mellette nem féltem a kocsiban.Tizenéves kora óta vezet.Annak idején traktorral keresztül-kasul bejárta az országot.Kiskocsival is sok fele és sokat járt.Egyetlen balesete volt néhány éve,a keze tört el,másnak nem lett baja(a kocsi eléggé megrongálódott).Édesanyám azt mondta ,hogy képes a mások hibáit is korrigálni.Persze mindezek felett Isten angyalai őrizték,védték sokszor kézzelfoghatón.DE Isten most megengedte a balesetet.Nem az ő hibája volt ,mégis nehéz.Tudjuk,hogy nem nagyobb a szükség mint a Segítő.Nem gondoltuk,hogy ilyen hamar bele kerülünk a rostába.Engem Isten előre felkészített ,egy könyv által ,csak akkor nem tudtam mire.Azóta nagynéném és apu is elolvasta azt a bizonyos fejezetet,és csak ámulnak rajta.Hisszük,hogy akik Istent szeretik azoknak minden javukra van.